1. Isten ajándéka: a munkahelyem

Ebben a bejegyzésben az álláskereséssel kapcsolatos történéseket írom le. Az előző bejegyzésben említettem már, hogy adódott egy soproni lehetőség. A leendő főnököm elhívott a Magyar Űrkutatási Fórumra mondván, hogy ez jó alkalom a beszélgetésre, és emellett megismerhetek pár témát, amivel a kollégái foglalkoznak. Közben az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (OMSz) is megnyílt egy ajtó, az Űrfórum előtti héten voltam ott interjún.

Az Űrfórumon beszéltünk Jóskával, de még nem voltam benne biztos, hogy ez a munka nekem való (ha mondta volna, hogy vörös lidércekkel is foglalkoznék!). :) Úgy emlékszem, úgy mentem haza, hogy nem beszéltünk meg konkrétan semmit, hogy keressük-e majd egymást.

Majdnem egy hónap eltelt, amikor ki kellett költöznünk az albérletből és nem találtunk normális áron normális lakást. Elegünk lett a budapesti árakból, ezért újból felmerült Sopron gondolata. Most komolyabban elgondolkodtunk rajta. Megkérdeztem Jóskát, hogy aktuális-e még az állásajánlat. Az volt. :)

Már nem szerettem volna Budapesten maradni, így az OMSz egyre kevésbé tűnt vonzónak. Istennek hála, nem vettek fel. Eredetileg Martonvásárra szerettünk volna menni, onnan be is lehet járni és ott is van MTA és ott lakik a legkedvesebb unokatesóm, a férjével. Egész sokáig vártunk a lehetőségre, hogy hátha ott is lesz állás, de nem volt.

Már kezdtük magunkat beleélni, hogy Sopronba megyünk, amikor kiderült: volna még egy állás, MTA fiatal kutatóként, Budapesten. A szóban forgó Intézet elvileg pár éven belül áttelepül Martonvásárra. Ezzel az állással kapcsolatban megtudtam pár dolgot a fiatal kutató feladatairól. Nagy dilemmában voltam, hogy most jelentkezzek-e? Sopronban is meg lehetett volna pályázni fiatal kutatói helyet, de nem mertem, mert jobban leköti az embert, mintha csak pályázatból lenne alkalmazva.

Aztán egy nap, mosogatás közben azért imádkoztam, hogy Isten akarata legyen meg a munkahellyel kapcsolatban is. Ekkor jött az a gondolatom, hogy ha csak egy helyre jelentkezek, és nem pályázom meg a soproni fiatal kutatói helyet sem, akkor Istennek nem adom meg a választási lehetőséget. Tehát megpályáztuk, de végül nem nyertük meg. A másik állást még nem hirdették meg. Ezen a téren minden ajtó becsukódott, csak a soproni, pályázatból finanszírozott lehetőség maradt. Ekkor már örültünk neki, habár néha még bizonytalan voltam, mert nem tudtam, el tudom-e végezni a feladatokat, amik rám várnak.

Az Űrfórumon nem nagyon tudtam felfogni, hogy miről is szól a kutatás, amihez csatlakozom. Az első nap nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy a vörös lidércekkel is foglalkozunk. Van Baján egy kamera, ami képes észlelni ilyen kisüléseket. Ez csak egy része a feladatomnak és inkább a nyári, zivataros szezonban jön előtérbe. A másik, szuper meglepetés az volt, hogy megbíztak egy meteorológiai mérőállomás adatainak a gondozásával. :) A fő projektben pedig programozni kell, python-ban. Szeretek programozni. :) Főleg python-ban. :) Azt nem mondom, hogy profi vagyok, de szeretek. :) Szóval ez a munka szerintem pont nekem való. Persze vannak nehezebb napok, amikor nem fog az agyam, vagy elegem van mindenből, de alapvetően szeretek itt dolgozni. A főnököm nagyon kedves, és nekem ez sokat számít. Néha már nem tudom, mit kezdjek a dicséretekkel. :) Viszont szerintem ez jobb, mintha soha nem kapnék egy jó szót sem a feletteseimtől.

Ezt azért írtam le, hogy ne felejtsem el, hogyan vezetett bennünket Isten, hogyan gondoskodott a munkahelyemről és milyen jó helyet készített számomra. 

A következő rész itt van.

Illusztráció: vörös lidércek a Nemzetközi Űrállomásról fényképezve.
A nagy, fényes égitest a Hold.
A vörös lidércek felett húzódó halvány sáv a légkör teteje.
El lehet képzelni, milyen hatalmasak ezek a kisülések.
A bajai kamerán kicsiknek tűnnek, mert nagyon messze vannak, pl. a Pó völgyében.