Mama varrónő volt és a munkahelyén a mosoda és varroda vezetésével foglalkozott. A gyülekezet vezetője volt sokáig, sok mindent köszönhetünk neki. Ő húzta ki a tejfogunkat, amikor kicsit voltunk. Amikor nagyobbak lettünk, kivitt minket a buszhoz vagy a vonathoz, amikor kértük. Ha volt valami folt a ruhánkban, ő volt az, aki ki tudta mosni.
Amikor még idősebbek lettünk, sokszor mondta, hogy besétált az Alzheimer utcába. Nem fogtam fel, pontosan mit jelent ez. Aztán lassan, fokozatosan leépült. Sokszor elfelejtette, hogy mondtunk neki valamit. Tavaly tavasszal egy idősek otthonába került, mert otthon már nehéz volt megoldani az ellátását. Apa és Anya nap közben dolgoztak, Papa pedig cukorbeteg és nagyon gyenge a szeme. Anya, Apa és Papa minden szombaton meglátogatták Mamát. Volt, amikor más is csatlakozott hozzájuk. Egyszer, még a költözésünk előtt, Csongorral mi is mentünk. Mama ült a székében, Papa vitt neki banánt és mandarint. Mama lehúzogatta a banánról azokat a vékony szálakat, illetve a mandarinról a kis fehér szálacskákat. Apa és Papa mondta, hogy meg lehet azt enni. Mondtam, na, már tudom, honnan örököltem, mert én is mindig lehúzom ezeket. :) Aztán Anya javaslatára elénekeltük a Tüzed Uram, Jézus című éneket. Mama is énekelt. Olyan volt, mintha nem lenne semmi baja. Nekem ez volt az utolsó találkozásom vele. Éneklés közben könnyeztem, mert eszembe jutott, hogy lehet, hogy most látom utoljára Mamát.
Tüzed Uram Jézus (Győri Advent Kórus, 2009)
2017. július 29-én, szombaton, az unokatesóm, Peti is meglátogatta Anyáékkal együtt Mamát. Azzal a hírrel jöttek haza, hogy Mama aludt – délután kettőkor. Már nem evett napok óta, nem akart enni. Másnap reggel, amikor Apa és Anya elindultak Németországba nyaralni, szóltak az otthonból, hogy Mama tegnap este meghalt. Nem ért váratlanul. Mamát már jóval korábban elveszítettük, már korábban megsirattam.
Milyen csodálatos Isten időzítése: Csongorral épp otthon laktunk, így el tudtunk menni a temetésére. Sopronból kicsit nehezebb lett volna megoldani. Dávidnak is még nyári szünete volt, neki sem kellett Győrből hazajönnie (ha egyáltalán az órarendje lehetővé tette volna). Hihetetlen, hogy még a halál pillanatát is Isten rendezi el. Mama betegsége kegyetlen volt, főleg akkor, amikor még voltak "tiszta" pillanatai. Akkor azt kérdezte: "ki vette el az agyamat?". A halála viszont szép volt, nem fájt neki, egyszerűen csak elaludt.
Mostanában sokszor eszembe jut. Sok helyen látom a keze nyomát, például a téli kabátomon, amit több helyen is megvarrt. Sokszor eszembe jutnak a tanácsai. Ő most pihen, de remélem, hogy amikor Jézus eljön, találkozunk.
Mama széke, amit az otthonban használt, immáron otthon, a teraszon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése