A munkahely mellett az otthonunk földrajzi elhelyezkedése is megváltozott az elmúlt évben, kétszer is. Ebben a bejegyzésben leírom, Isten hogyan vezetett bennünket ezzel kapcsolatban.
Tavasszal kiderült, hogy rövid időn belül el kell költözünk az albérletünkből. Kerestünk másik lakást, de nem találtunk kifizethető áron normálisat. Nem tudtuk, hol fogok dolgozni, ezért nem nagyon akartuk magunkat lekötni albérlettel (minimum 1 év bérlési idővel). Molnár Mamáékhoz terveztünk menni, a padláson kialakított lakásba. A költözés előtti hetekben derült ki, hogy oda nem mehetünk, mert nem elég stabil, leszakadhat. Pedig már beleéltük magunkat. Ennek nem nagyon örültünk, de bíztunk benne, hogy Isten vezet bennünket. Olyan változékonyak voltak a dolgok, minden bizonytalannak tűnt, de igyekeztünk nem kétségbe esni és hinni, hogy Isten mindent jól eltervezett.
Egy nap elegünk lett a keresésből, és a magas, budapesti bérleti díjakból és egy kósza gondolat nyomán megnéztük, Sopronban mit lehet találni. Találtunk egy lehetőséget pont abban az utcában/házban, ahova a barátaink, Marciék költöztek. Ekkor kezdtünk el komolyan gondolkozni azon, hogy Sopronba költözzünk, ez után kérdeztem meg Jóskát, hogy aktuális-e még az állásajánlata.
A lakásból viszont mennünk kellett, ezért átmeneti megoldásként szóba jött egy albérletház. Majdnem sikerült szobát kapnunk, de szinte az orrunk elől vitték el. Ez pár hónapra lekötött volna bennünket és a május 23-i, emlékezetes nap után sokkal nehezebb dolgunk lett volna.
Ezen a téren minden ajtó bezárult, csak egy maradt nyitva: a szüleimhez költözés. Ez sem volt véletlen.
Egyik barátunk, István, ebben az időben költözött a közelünkbe és pont mondta, hogy a lakáshoz jár egy garázs, de egyelőre nem használják. Milyen érdekes! Az egyik tervünk az volt, hogy bepakolunk egy raktárba, és csak a szükséges holmikkal költözünk Mamáékhoz, vagy a szüleimhez. Isten fantasztikusan időzíti az eseményeket! Tudtuk, hogy Isten azt akarja, hogy a garázsba „költözzünk”. Nem volt más megoldás.
Barátok segítettek a garázsba vinni a sok holmit. Nélkülük sokkal bonyolultabb és drágább lett volna a költözés, nagyon hálásak vagyunk nekik a segítségükért.
Május 18-án leadtuk az albérlet kulcsait és végleg a szüleimhez költöztünk. Szeptember elejéig ott laktunk, onnan jártam be az egyetemre. Egyszer lemértem, háztól házig talán 2 óra volt, de nem emlékszem pontosan. Istennek hála, a témavezetőim nem várták el, hogy minden nap bent legyek.
Amikor eldöntöttük, hogy Sopronba megyünk, elkezdtünk ott bérelhető lakást keresni. Volt egy lehetőség abban az épületben, ahova Marciék költöztek. Elmentünk megnézni, de drága lett volna, és már júliusban kellett volna költözni. Nagy nehezen, de nemet mondtunk. Milyen jó, mert így Mama temetésekor még otthon laktunk.
Jóska küldött egy köremailt a kollégák között, hogy albérletet keresünk. Az egyik kolléganő (Mária) sógornőjének a leendő munkahelyem közelében volt egy lakása, most ott lakunk. :) Mária mondta, hogy nehezen szánta rá magát a tulaj, hogy kiadja a lakást. Azt is mondta utólag, hogy ez a lakás pont nekünk volt szánva. Szeretünk itt lakni. Van pár hibája, de sokkal jobb, mint a régi lakás, amiben laktunk. Azt is szerettük, de ez kicsit jobb állapotban van.
Sokszor gondolkoztunk, hogy vajon jó lesz-e ez a lakás. A tulaj nagyon kedves volt. Még azt is megengedte, hogy a hűtőjét Marciék megkapják kölcsönbe, amíg nincs munkájuk és nem tudnak venni maguknak. Nem is gondoltam volna. Itt, Sopronban más a mentalitás, mások az emberek. Ha nem akarok általánosítani, akkor úgy fogalmazhatnék, hogy csak olyan emberekkel találkoztam, akik jó értelemben mások, mint a pestiek.
A bizonytalanságok között azért is imádkoztunk, hogy oda kerüljünk, ahol szükség van ránk. Nem tudtuk, hol van az a hely, de úgy tűnik, itt van, Sopronban.
A zenélő és kivilágított Tűztorony 2017. december 22-én, este hét óra körül (saját fénykép). :)
(A zene nem látszik a képen... :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése