4. Búcsúzás az ingóságoktól, avagy Isten gondviselése a nehézségekben 1. rész

2017. május 21-én a barátaink esküvőjén voltunk Nagymaros környékén, akiknek a garázsába beköltöztünk a holmijainkkal. Csongorral ott aludtunk, majd másnap, Csongor születésnapján, kettesben kirándultunk, kisvasutaztunk egyet. :)

Május 23-án nagy esőzés volt. Emlékszem, a sportcipőmben voltam, aminek a talpa már el volt repedve. Molnár Mamáék a Nyugati aluljáróban szoktak volt könyveket osztogatni (mostanában az Örs vezér terénél vannak), segítettem nekik összepakolni. Az autóhoz nem kísértem már ki őket, mert féltem, hogy beázik a cipőm. Hatalmas felhőszakadás volt. Akkor még nem is gyanítottam – tényleg Isten kegyelme, hogy eszembe sem jutott –, hogy mi lehet a garázzsal. Így nyugodtan hazamentem, nyugodtan pihentünk (kellett az erő a következő naphoz).

Ilyen szépen esett az eső Budapesten, 2017. május 23-án, délután 5 óra körül,
amikor mentem hazafelé.

Másnap is mentem Budapestre, mert reggel olasz nyelvórám volt. Délután írt Csongor, hogy István hívta telefonon, hogy a tegnapi esőzés miatt beázott a garázs és vagy 80 cm vízben úszott...

Első reakcióm: "úúúú". A második: "Hát, úgyis akartunk szelektálni, Isten megtette helyettünk". Ez a gondolat sokszor vigasztalt a későbbiek folyamán, a mai napig is. Először nem is gondoltam bele, hogy nem tiszta vízről van szó, mint a medencében.

Csongor is felutazott, és Istvánék is hazajöttek a nászútjukról, hogy megnézzék, mi a helyzet. Milyen csodálatos, hogy nem külföldre mentek, és hogy autóval voltak ott. Hát, azért nem volt 80 cm víz, de olyan 40 cm biztosan volt. Amikor odaértünk, akkor már ki volt szivattyúzva, de iszap volt mindenütt. Lehet, hogy nem csak sár, olaj, hanem csatornalé is volt, de nem biztos.

Aznap egész délután és este pakoltunk, szelektáltunk. Vettünk felmosóvödröt, gumikesztyűket is. Gyöngyi, István újdonsült felesége, főzött tésztát, csomagolt is nekünk.

Talán az utolsó előtti vonatpótló busszal mentünk haza, a buszon ettünk, éjfél után érkeztünk meg Dorogra. Csongorral egy időben postán leveleztünk, ezek a papírok is szétáztak, éjjel még próbáltuk megmenteni otthon, amit lehetett. A töltőtollal írt levelek teljesen megsemmisültek. Tanulság: ha postán írsz levelet, fényképezd le/szkenneld be, és több helyen tárold el, hogy hosszabb ideig megmaradjon.

Volt egy szép, L alakú kanapénk is, amit Editkétől kaptunk jelképes összegért. Editke a Meteorológiai Tanszéken volt a „mindenes”, titkárnő. Sajnos a kanapé is elázott. Neki nem mertem mondani, a Tanszéken sokáig nem tudták, hogy mi történt velünk. Lehet, hogy most is van valaki, aki nem tudja. Editkének szerintem még nem volt alkalmam arról beszélni, hogy mi lett a kanapéja sorsa.

A hűtőnk meg volt dőlve, amikor megérkeztünk, biztosan úszott a vízen, mert belül levegős volt. A mosógépünk is ott volt.

Nagyon sok könyv elázott, ki kellett dobni a nagy részét.

Volt pár zsák ruha is, és edények, evőeszközök.

Arra emlékszem, hogy reméltem, hogy a nyomtatónak nem lett baja. Amikor bementünk, láttuk, hogy még megvan és elég magason volt ahhoz, hogy ne érje víz. Istennek hála, Csongor öltönye is megúszta szárazon.

Csongor utána olvasott és kiderült, hogy ha 72 óránál tovább nedves valami, akkor elkezd penészedni. Ez három napot jelent. Kedd este volt az eső, tehát péntek estig haza kellett hozni és megszárítani a ruhákat, különben dobhattuk volna ki őket.

Szerdán voltunk ott először. Csütörtökön Apa hamarabb eljött a munkahelyéről, hogy utánfutóval lehozzuk a fontosabb dolgokat. Milyen jó, hogy a szüleimhez költöztünk, mert nem mehettünk máshová. Molnár Mamáéknál valószínűleg nem tudtuk volna elhelyezni a holmikat.

Amikor csütörtökön a reggelizés vége felé tartottam, betoppant a konyhába Dávid, az öcsém. El nem tudom mondani, mennyire megörültem neki! Isten küldte őt. Eredetileg nem tervezett aznap hazajönni, de mégis úgy alakult. Csongornak dolgoznia kellett, ő nem tudott jönni, így a szüleimmel és Dáviddal mentünk a sürgősen mentendő holmikért. Elhoztuk a hűtőt, a mosógépet, ruhákat, meg még nem emlékszem, miket. A kanapénk sem az autóban, sem otthon nem fért volna el.

Otthon, az udvaron kiteregettük a ruhákat. A hűtőt és a mosógépet a féltető alá állítottuk, hogy száradjanak. A garázsban párás volt a levegő, ha sokáig ott maradtak volna a gépek, valószínűleg megette volna őket a rozsda.

Ez egy hosszú történet, ezért két részletben töltöm fel, a második rész itt olvasható.